Címlapra tettük fesztiválutcai fiókszerkesztőségünk látogatóit

A nyolcéves Szántó Ábelről és testvéréről, a négyéves Rékáról készült az első címlapunk tegnap a Farkas utcában megnyílt médiasátorban.

A testvérek már tudták a Szabadságból, hogy fiókszerkesztőségünk nyílik a fesztiválutcában, így az újságcsákó és a legfrissebb Szabadság-példány után kérték ám a beígért címlapot is – amire akkor már nem is kellett olyan sokat várni, hiszen addigra beszereztük a megígért asztalokat a kollégiumból, sőt, az utca egyik legkeresettebb embere, a villanyszerelő Lajos is kinyitotta bűvös kulcsával az utcára telepített áramforrás dobozát, így mégsem kellett kézzel rajzolnunk a címlapot, indulhatott a valódi szabadtéri napilapkészítés. Sok jó találkozás, sok kedves olvasó, sok zamatos beszélgetés helyszíne volt tegnap a Református Kollégium bejárata előtti médiasátor, ahova ma és pénteken is várjuk a látogatókat 11 és 13 óra között, és valamivel még azon is túl.

Link (2015.08.20)