Ibrahim Müteferrika nyomában – A János Zsigmond Unitárius Kollégium 10. bicatúrája

Augusztus 18., kedd, 17 óra – Florin Piersic mozi

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 2002 óta szervezett biciklitúráiról talán nem túlzás azt állítani, hogy kolozsvári magyar márkanévként épültek be a köztudatba. Évente átlagban 40 serdülőkorú diák indul ezekre a rendhagyó expedíciókra, és két hét alatt több mint 1000 kilométert tesz meg kerékpárral. A csapatformáló erő nem csupán a pedáltekerésben mutatkozik meg, hanem az akadályok közös leküzdésében, a sátortáborok, a főzések egyedi hangulatában. A túrák jelmondata Pusztuló kövek nyomdokában. Ennek szellemében célkitűzésük lehetővé tenni a részt vevő fiatalok számára, hogy Erdély és más, távolabbi vidékek felfedezésével ismerjék meg történelmünk fennmaradt emlékeit. A kollégium tanulói már bejárták a Gyimeseket, a Székelyföldet és a Nyugati-Kárpátokat; voltak a Vaskapunál, a Duna-delta és a Fekete-tenger találkozásánál; a Szászföldön keresztül megmászták a jól ismert Fogarasi-hágót, és végigbringáztak a Király Útján, a Transzalpinon. Továbbá nem riadtak vissza egy kárpátaljai kalandtól sem, így a Vereckei-hágóig is eljutottak.

A tizedik jubileumi túra alkalmából úgy döntöttek, hogy 2014-ben Törökországba, Rodostóig karikáznak el annak a legendás kolozsvári Székely Ábrahámnak a nyomában, aki a 17. században feltehetően a kollégium diákja lehetett, majd emigránsként Ibrahim Müteferrika néven a birodalom elismert nyomdaalapítója lett. Varró-Bodoczi Zoltán dokumentumfilmje hűen mutatja be a csapat útját. A film zenéjét Ercsey-Ravasz Ferenc szerezte. A narrátor Bogdán Zsolt András színművész. Jöjjenek el, nyerjenek betekintést a diákok kalandjába!