Az ifi sátor programjainak leírása

• KIFOR
Magyar feltalálók
Magyar feltalálókat mutat be az az ismeretterjesztő kiállítás, melyet a Kolozs megyei ifjúsági Fórum (KIFOR) mutat be a Kolozsvári Magyar Napokon. A tárlatot az ifjúsági főváros pavilonjának a megnyitójával egyszerre állítják ki, majd a Magyar Napok végéig lesz látható.
A kiállítás célja egy többnyelvű tárlatot bemutatni, mely elérhető mindenki számára és bemutatja egy apró részét a magyar innovációknak és fejlesztéseknek. A szervezők a kiállítandó panókon 5 nyelven ismertetik 13 magyar feltaláló 14 világhírű szabadalmát, olyanokat melyek többnyire már a hétköznapjaink nélkülözhetetlen részévé váltak. Az anyagokat a Madarász István által rendezett Budapest Business Region - Get Engaged című promóvideó alapján válogatták össze, a teljesség igénye nélkül.

• Köz/élet/tér
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum második alkalommal szervezi meg a Köz/Élet/Tér című beszélgetés sorozatát amely során olyan Kolozsvári politikai szereplőket szólaltat meg akik már kaptak hideget, meleget pályafutásuk során. A beszélgetések célja, hogy egy olyan szemszögből ismertesse meg a politikát és azok szereplőit amelyet eddig nem sokan láthattak. A Köz/Élet/Tér második felvonásának vendége Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ volt szenátora valamint Geréd Imre az RMDSZ Ifjúságért felelős Ügyvezető Alelnöke.

• ODFIE
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet XIX. Színjátszó találkozójának díjnyertes darabja kerül bemutatásra. Ebben az évben a rendezvény dobogósai a kolozsvári fiatalok lettek, akik a Párisz angyalai című előadásukban mitológiai elemeket, időszerű, társadalmi kérdéseket, jó poénokat és rengeteg rímet gyúrtak össze egy egésszé.

• KMDSZ
KMDSZ: Jövő kutatói
A XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia reál- és humántudományi szekcióinak díjazottai közül 7 hallgató bemutatja nyertes dolgozatát. A bemutatók:
Abrudbányai Melinda: Egyetemisták (zsák)útjai az orvoshoz. Végzős hallgatók egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférésének vizsgálata
Berekméri Gabriella: Mémes kérdés. Kié a hatalom az interneten?
Daniel Mihai: Hajléktalansors a kincses városban
Gegő Virág: Cigány, probléma: kísérletek egy panel lebontására, lehetőségek a cigánygyilkosságokról folytatott diskurzusban (Tábori Zoltán Cigány rulett c. szociográfiájában és Fliegauf Bence Csak a szél c. filmjében)
Major Zsuzsa: Slam Poetry a középiskolai irodalomoktatásban
Szopos Noémi-Mária, Gábor Ibolya, Ravasz Levente, Schiopu Gerorge: Kolozsvár sóvidéke
Takács Kincső-Eszter: Forradalom - film – sajtó
A dolgozatok kivonatai megtalálható az etdk.kmdsz.ro oldalon
KMDSZ: Interaktív múzeum
A diákszövetség sokrétű tevékenységét területekre lebontva ismerhetik meg az érdeklődők. Minden területet egy tárgy jelképez, amely elmeséli annak fontosságát és történetét.
Ifjúságfejlesztés és közösségteremtés
Téglásy Kristóf a Nemzeti Család - és Szociálpolitikai Intézet ifjúsági főigazgatója, aki több éve dolgozik már ifjúsági szakterületen. A magyar kormány háttérintézményeként működő NCSSZI vezetőjeként rálátása van a Kárpát medence magyar ifjúsági szervezeteire, az intézmény támogatáspolitikája révén. Kolozsvári előadásában erről a támogatáspolitikáról, valamint annak az ifjúságfejlesztési hozadékairól beszél majd.

• RMCSSZ
Mi fán terem a cserkészet?
• Cserkésztörténeti kiállítás (kisfilmek, videók, fényképek, bemutatók, roll-upok, tábori élmények megtekintése, könyvek átlapozása és sok más)
• Scoutivity
• Kvízjáték – nyereménnyel
• "Cserkész lehettem egy fénykép erejéig!" – a Romániai Magyar Cserkészszövetség facebook oldalán is megjelenő fénykép készítése
• Barátság fala – barátság cserkész módra

• MIÉRT
Láss világot – cserediákok, csereprogramokról.
Akik beszélgetnek Nagy Zsuzsánna, Nagy Henrietta, Korodi- Vass Lóránt - Annak ellenére, hogy egyre többen mennek el más országba tanulni néhány hónapra, úgy gondoljuk, hogy még mindig nincs eléggé promoválva és valós értékét hangoztatva a lehetőség. Ezzel a beszélgetéssel olyan oldalát szeretnénk megmutatni, amit az egyetemen nem mondanak el, olyan diákokkal, akik több országban is megfordultak már.

• 5 perc tánc
A táncház mozgalom reneszánszát éli, ezért úgy gondoltuk, hogy mi is bekapcsolódunk, és óránként csupán 5 perc rögtönzött tánccal, táncoktatással felhívjuk a figyelmet az egyik legelemibb hagyományunkra, a táncra.