Az Evilági együttes koncertje

Augusztus 22., szombat, 16:30 – Farkas utcai színpad

Jókedvű mókázás jellemzi leginkább az összetételében az Evilági együttessel azonos Mozsikácska csapatot, amelynek tagjai hangszeren kísért gyermekdalok eljátszásával szórakoztatnak idén már tíz éve. Ennek megünneplésére készült az Iszkiri-lemez, amely az új szerzeményeken kívül tartalmaz néhány népszerű, a már korábban megjelent gyermeklemezekről ismert dalt is: ilyenek Weöres Sándor Évszakok című kötetének megzenésített meséi, valamint a Nagyálmos Ildikó által írt Panna könyvei című sorozat megzenésített gyermekversei, mint például a Kerekecske esztendőcske, a Mozsikácska és a Nagy az Istenke állatkertje. Különleges koncerttel készülnek idén: az együtténeklés mellett a közönségnek lehetősége adódik arra is, hogy különböző ritmushangszerekkel kísérje a zenekart. Akik jól teljesítenek, Iszkiri-lemezt is nyerhetnek.