Knock Out

Knock Out 2014 - feher

A Knock Out rockzenekar 1993-ban alakult Kolozsváron. Ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően igen hamar az országrész egyik legismertebb, legkedveltebb bandájává nőtte ki magát. A zenekar nem csupán a közönség támogatását élvezi több mint két évtizede, hanem számos rangos fesztiválon bizonyította, hogy nem érdemtelenül vált az erdélyi magyar rockszínpad egyik legkedveltebb együttesévé. 1994-ben fellépett az Eurowoodstock (al)címmel megrendezett budapesti Diáksziget Fesztiválon, bejutott a Rock Kristály Díj Budapest döntőjébe, továbbá az erdélyi városrendezvények, motorostalálkozók állandó fellépőjévé lett.

A zenekar 2016-ban vadonatúj – Az élet egy ring című – albummal lepte meg
rajongóit, amellyel visszatért a korábbi lemezeit jellemző keményebb hangzásvilághoz, de nem mondott le a muzsikájának különleges, erdélyi jelleget kölcsönző motívumokról sem. Rövidebb erdélyi turné után augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokon, a főtéri nagyszínpadon mutatják be Az élet egy ring albumot.

Nóka út band

A zenekar tagjai:

Lénárd Yogi József       – ének, gitár

Gábora-Máté Éva         – ének, hegedű, gitár

Nagy László Levente    – basszusgitár, vokál

Gindele Gábor               – live dobok

Turi Gábor                     – (stúdió és live) dobok

További információkat az alábbi két linken olvashatunk róluk: alfahir.hu, hammerworld.hu