Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl

Augusztus 17., hétfő, 19:00, Kolozsvári Állami Magyar Opera nagyterme

Magyar Állami Népi Együttes
Hagyományok Háza

Olyan időket élünk, hogy a körülöttünk élő emberi közösségek kaotikus érzelmi állapotukból fakadóan már nem képesek elviselni a környezetükből érkező zajt és a lelkekben támadt zavart. A hitetlen életvitelbe, a hiteltelen emberi modellekbe, az értékzavarba belefásult mai ember számára a szólamszerű tanítások képtelenek már lelki támaszt nyújtani, képtelenek életerővel, zendülő lelkesedéssel vagy tettre kész hittel feltölteni őket.

A világra érzékenyebben reagáló alkotó emberek szüntelenül keresik a választ az emberi létezés alapkérdéseire: mi tart meg és mi tart fenn bennünket? Mi az, ami a miénk még, mi az, amitől önmagunk lehetünk?
A népművészet formanyelvén megszólaló színpadi alkotók még inkább a lélekmegtartó, lélekemelő állapotokat keresik. Az igazi élményeket, a bartóki „tiszta forrásból” érkező inspirációkat.
Minden kultúra a saját lelkét őrzi és éli kicsiben, de benne van sejtjeiben az egyetemes emberi kultúrához való tartozás öröksége is. Ennek az örökségnek a része az elfogadás, a szolidaritás, az együtt élő népek viszonyának egymás mellé rendelése, és nem hierarchiába rendezése. „Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától” – vallják Pilinszky Jánossal együtt Magyar Állami Népi Együttes tagjai is.

A Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadásuk a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és azt is, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt a közös gyökerekre helyezik, és szemléletesen érzékeltetik a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. Például azok a ruszin népek, melyek a mai napig őrzik II. Rákóczi Ferenc emlékét, büszkén vallják, hogy őseik a magyarokkal együtt hűségesen védték a „nagyságos fejedelem” várait.

A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye. Olyan, mint egy tükör, amibe jó belenézni, és amely annak is mutat valami újat, aki megalkotja, és annak is, aki majdan nézői csendjében megéli az inspiratív elfogadás és befogadás állapotát.

Közreműködnek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Meghívott művészek: Bősze Tamás, Pál Lajos
Hangfelvételről: Pál Eszter, Szlama László

Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán

Az Idéző szerepében: Bakos Gabriella/Borbély Beatrix

Zeneszerző: Pál István Szalonna
Zenei szerkesztő: Pál Lajos
Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor
Jelmeztervező: Furik Rita
Díszlettervező: Molnár Zsuzsa
Videoanimáció: Soós Andrea
Fény: Győri László
Művészeti munkatárs: Orza Calin

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Az előadásban megjelenő archív képek a Néprajzi Múzeum fotótárának gyűjteményéből származnak.
Képválogatás: Csorba Judit Dorottya

Zenekarvezető: Pál István Szalonna
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György

Művészeti vezető: Mihályi Gábor